Köznapló

Egy nagy történelmi figura és nemzeti szimbólum sárba rántása

2023. november 26. - Vinicius_

Bonaparte Napóleon egy nagy történelmi alak, amellett nemzeti szimbólum (a franciák számára), sőt hős hadvezér és egy egész korszak jelképe is az európai történetírásban. Életét és háborúit tanítják ma is a világ gimnáziumaiban, mondhatni életútja a kultúránk részét képezi. Értékelése ugyanakkor árnyalt: egyszerre tekintjük zseniális hadvezérnek egy önhatalmú diktátornak. A csatatereken viszont nem akadt párja és legyőzője, a korszak legjobb katonai stratégája volt, amit még nagy ellenfelei is elismertek, például az angol Athur Wellesleym a porosz Glebhard von Blücher és az orosz Mihail Kutuzov. Élete 61 csatájából 54-et megnyert és 15 éven keresztül uralta országát, mi több szinte egész Európát.

napoleon_plakat.jpg

Ugyanakkor emberként maga is gyarló volt, gyakran akadtak dührohamai, sokszor hozott rossz döntéseket és nem bizonyult túl jó emberismerőnek sem, hiszen gyakran árulták el azok, akikben megbízott. Családtagjait ültette magas pozíciókba és önfejűen vezette országát. Mégis neki köszönhető a Code Civil megalkotása (mely a kontinens első haladó szellemű és felvilágosult polgári törvénykönyve volt) a Francia Nemzeti Bank létrehozása, a francia forradalmi eszmék törvényesítése és egy konkordátumot megkötése is a Vatikánnal, mely rendezte hazája kapcsolatait a katolikus egyházzal. 

Ridley Scott, 86 éves brit rendező most megjelent filmje, a Napóleon a sárba rántja az egykori császár alakját: egy ösztön-lénynek láttatja, aki a csatatereken és az ágyban is állatként viselkedik. Scott filmjében a nagy francia hadvezér felesége bábja, aki mindent a nője kedvéért tesz, mondhatni egy motyogó, gyermeteg és debil szociopata.

A történészek a film legelső megjelenése óta jelzik számtalan fórumon a film pontatlanságait, történelmietlenségét, a csaták elnagyolt és hiteltelen bemutatásait és Napóleon egyoldalú megjelenítését. Mindezzel csak egyetérteni tudok és bár nem számítok a korszak szakértőjének, egyszerű gimnáziumi történelemtanárként is látom a mű rengeteg csúsztatását és milliónyi hiteltelenségét.

Az ellen is csak tiltakozni lehet, hogy Scott személyes indíttatásához - mely szándékosan akarja besározni és nevetségessé tenni a franciák büszkeségét - egy sok millió dolláros szuperprodukciót használ fel, kicsinyes módon alkalmazva a filmet egy teljesen privát látásmód megerősítéséhez. Lehet, hogy ő személy szerint ilyennek gondolja Napóleont és fütyül arra, hogy a történettudomány más Napóleon-képet formál meg a világ történelemkönyveiben, ám vissza is él a filmje kínálta lehetőségekkel és milliókat befolyásol alkotásával, akik mind elhiszik neki a film üzeneteit.

Kétségtelenül Scottot segíti, hogy a film nagyon sokszor tényleg látványos és tehetséges színészek szerepelnek, benne, mint Napóleon bőrében Joaquin Phoenix és a felesége Josephine karakterében Vanessa Kirby. Sajnos ők is eszközei csupán az öregségére önfejűvé vált rendezőnek, aki talán angol gyökerei miatt tiporja meg a legendás francia hadvezért, miközben a brit Wellington herceget valódi erényekkel láttatja (Rupert Everett alakításában). Mindez nagyon kicsinyessé teszi erőlködését és szánalmas színezetet ad törekvéseinek.

Szomorú, hogy a filmipar egyéni célok kiszolgálója lett és nincs már kontroll a megjelenő alkotások felett. Reméljük, hogy készül még a világ legnagyobb hadvezéréről méltóbb és valósághűbb alkotás is. Addig marad a történészek tiltakozása és Ridley Scott felsőbbrendű kézlegyintése a történelmi hűségre.

koznaplo_ujalso.jpg

A frontvonal Ukrajnában

Az orosz hadsereg 2022 február 24-én rohanta le a független Ukrajnát, ám legelső offenzívája meglepetésre nem tudta azonnal térdre kényszeríteni az ukránokat. A kijevi vezetés hadseregét akkoriban jóval gyengébbnek tartották a nemzetközi biztonság-politikai szakértők, így szinte senki nem hitt abban, hogy Ukrajna néhány napnál esetleg hétnél tovább kitartana az oroszok ellenében. Az ukránok azonban összefogtak és keményen ellenálltak. Az ukrajnai háborúban a frontvonalak az első hónapokban folyton változtak, mert az oroszok több irányból támadtak és egy ideig Kijevet is megcélozták. Aztán következett a háború második szakasza: az oroszok a keleti megyékre kezdtek összpontosítani (minden más területről kivonták erőiket) és a Luhanszk - Donyeck - Krím vonalból folytatták lassú, felőrlő támadásukat. Ukrajna közben megkapta az euroatlanti országok teljes támogatásáét pénzben és harci-eszközökben egyaránt, így már sikeres ellentámadásokat is indítani tudott: 2022 őszén egy teljes Magyarországnyi területet tudott visszafoglalni. Innentől azonban az ukrajnai frontvonal valósággal megmerevedett és 9-10 hónapja csak alig pár kilométeres változások történnek.

frontvonal_terkep_ukrajna.jpg

A fenti térképen a 2023 augusztusi frontvonal látszódik a különböző híradások alapján berajzolva (nem mindenhol pontosan). Jelenleg, 2023 augusztusában az ukránok és a nyugati hatalmak Tokmak irányába próbálnak áttörést elérni, hogy elvágják a Krímet a donyecki területektől és kettészakítsák az orosz erőket Kelet-Ukrajnában. Míg a háború előző szakaszában Bahmut környéke volt a harcok legfőbb súlypontja, addig a jelenlegi szakaszban úgy tűnik a déli front lesz a kiemelt terület.

ukran_katonak.jpg

Ukrán katonák kiképzésen, Donyeck mellett 2023 augusztus 11-én. (Forrás: bloomberg.com)

A legújabb hírek alapján Putyin jelentős katonai behívásokat rendelt el Oroszországban, melyekkel kb 500 ezer fővel fogják növelni az orosz hadsereg össz-létszámát. A terveik szerint az orosz haderő így az év végéig 1,5 millióra fog növekedni. Ha a behívások megtörténnek, akkor a jelenleg Ukrajnában állomásozó kb 350 ezres orosz haderőt akár meg is duplázhatják. A nagy kérdés az, hogy ezzel a hatalmas erősítéssel mihez kezd majd az orosz hadvezetés? A várható orosz offenzíva Harkovot, Dnyipro térséget vagy Odesszát célozza meg?

Felhasznált források:

koznaplo_ujalso.jpg

A BRICS államok jelentősége

Augusztus 22 a BRICS tagállamok csúcstalálkozójának kezdete, melyen brazil, orosz, indiai, kínai és dél-afrikai vezetők vesznek részt, mégpedig legfelsőbb szinten, kivéve Oroszországot, mely Putyin helyett külügyminiszterét Szergej Lavrovot küldi az egyeztetésekre (a Putyin elleni nemzetközi elfogatóparancs miatt). A találkozó fontos esemény tehát, mert résztvevői a háborúkkal és nemzetközi konfliktusokkal teli mai helyzetben a kétpólusúvá vált világrend ellen-oldalát képviselik a nyugati demokráciákkal szemben.

brics_nato.jpg

Kékkel jelölve: NATO, pirossal jelölve: BRICS. (forrás: civilizationmaps.com)

A BRICS tagállamok nemzetközi jelentősége évről évre nő, hiszen gazdasági súlyuk és népességük is robbanásszerű gyarapodást mutat. Egyre inkább nevezhető összefogásuk az euroatlanti államok riválisának, annak dacára, hogy a legfejlettebbnek tartott nyugati államok olyan erős szervezetekben működnek együtt, mint a G7 (USA, Kanada, Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán), az EU vagy katonai szárnyuk a NATO. Velük szemben a BRICS és partner-szervezete az SCO (Sanghaji Együttműködési Szervezet) illetve katonai szárnyuk az CSTO (Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete) ma már valódi ellenpólusként jelenik meg. (Az orosz vezetésű CSTO egyre több esetben működik együtt hadgyakorlatokon és egyéb katonai ügyekben is a BRICS országokkal és a Sanghaji államokkal.)

Napjainkban a BRICS államok a világ GDP-jének már 26%-át állítják elő (a G7 államok részvétele 43%) viszont a BRICS államokban él a Föld népességének 40%-a (a G7 államok esetében ez a szám csak 10%). Még inkább árnyaltak az erőviszonyok, ha a Sanghaji kilencek közül a BRICS támogatói közé vesszük Pakisztánt és Iránt illetve a tagjelölti státuszban lévő Egyiptomot és Szaúd-Arábiát. Sőt egyértelműen ezt a pólust erősíti Észak-Korea is, (bár nem hivatalos partnerként). Így már a Föld 9 atomhatalma közül 5 tartozik ehhez a táborhoz: Oroszország, Kína, India, Pakisztán és Észak-Korea.

brics_johannesburg.jpg

Johannesburg, Dél-Afrika 2023 augusztus 22. (forrás: ndtv.com)

A BRICS és a Sanghaji Együttműködés jelenleg a világ második legerősebb gazdasági szervezete és ha katonai potenciálként is figyelembe vesszük őket, akkor bizony ott is a másodikak, egyre inkább közelítve (bizonyos téren be is előzve) az auroatlanti összefogást. A szövetség tartós működőképessége azonban kérdéses, mert rengeteg belső konfliktus is jellemzi a BRICS államokat. Kína és Oroszország között például az északi (sarkköri) és a szibériai területek kérdéseiben van viszály, míg Kína és India évtizedek óta vitatkozik szintén bizonyos területek miatt (Himalája, Kasmír) nem beszélve a gazdasági rivalizálásukról. Ez utóbbi miatt tagja India, az amerikaiak vezette Quadnak (Négyoldalú Biztonsági Szervezet USA, Ausztrália, Japán és India részvételével).

A jövő nagy kérdése lesz, hogy a BRICS államok mekkora mértékben fognak beleszólni napjaink nagy fegyveres konfliktusaiba illetve mekkora erővel és kezdeményező-készséggel terveznek erősíteni összefogásukon a fejlett nyugati államokkal szemben. Konkrétabban: növelni fogja e a három említett szervezet (BRICS, SCO, CSTO) az ukrajnai háborúban Oroszország támogatását (mely támogatás jelenleg sem csekély, ha az iráni drón-szállítmányokat és a félig titkos félig nyílt kínai gazdasági - katonai támogatásokat nézzük), illetve milyen mértékben állna Kína mellé egy esetleges Csendes-óceáni konfliktusban (pl Tajvan ügyében, mely nyílt háborúvá is fajulhat).

koznaplo_ujalso.jpg

Kelet és nyugat határán

Az államalapítás ünnepe az európaiság ünnepe is, hiszen 973 március 24-én Géza fejedelem követei, a korabeli Európa csúcsvezetői előtt kérelmezték befogadásunkat Európa keresztény államai közé. Mindez Quedlinburgban történt, ahol I. Otto császár mellett jelen volt VI. Benedek pápa követe és a bizánci uralkodó (I. Jóannész) megbízottja is (számtalan más európai uralkodó mellett).

szent_istvan_kep.jpg

Akkoriban a fontos német városban megjelenő 12 magyar főúr (és követ) egyértelműen letette voksát az európaiság mellett. Géza fejedelem és udvartartása elhatározták, hogy a sztyeppei, nomád Ázsia helyett a keresztény és letelepedett Európát választják. Géza követeinek ünnepélyes bejelentését egy egész sor intézkedés követte. A Német-Római Császárság megindította a hittérítők Magyar-honba küldését és európai "tagfelvételi" procedúrát, melyet később az utókor államalapításnak nevezett el. Géza fejedelem 997 február 1-én elhunyt, a hatalmat pedig alig 21 éves fiára, Vajkra hagyományozta, így a folyamatot már ő fejezte be (az európai mintájú egyházi és világi közigazgatás kiépítésével vagyis püspökségek, vármegyék megteremtésével).

A fiatalember ekkor már megkeresztelkedett és megházasodott európai uralkodóként és nem mint sztyeppei fejedelem foglalhatta el méltó helyét a magyarság élén. Alig három évvel később kapott a pápától koronát a császártól pedig lándzsát és lett 1000 karácsonyán a magyarok királya (Székesfehérvárott), mégpedig egy hivatalos koronázási ünnepség keretében. Felesége a bajorországi Liudolf Gizella nem akárki volt: Civakodó Henrik bajor herceg lányaként és II. Henrik német-római császár testvéreként a korabeli Európa egyik legfontosabb úrhölgyének számított. Ekkoriban minden jel arra utalt, hogy a magyarság egy erős, európai hatalom lesz.

Ugyanakkor kezdetét vette egy másik folyamat is, mely a mai napig tart: az ázsiai gyökerekhez való vissza-vissza kanyarodás állandó polémiája. Ennek első jelét Koppány felkelése adta, aki magának követelte a fejedelmi széket, hogy utána lerázza a kereszténységet népéről. Koppányt német segédhadakkal győzte le István, de halálát követően is vissza-vissza tért a pogányság: 1045-ben például kirobbant a Vata-féle lázadás. Ezt a pogány felkelést csak I. András tudta leverni 1046-ban, de 15 évvel később, 1061-ben Vata fia újabb keresztény-ellenes lázadást indított.

Az Árpád-kor után, az 1526-as évvel kezdődő (és egészen 1699-ig [karlócai békéig] tartó) török idők hoztak olyan eseményeket, melyek újra a ázsiai önkényuralomhoz való csatlakozást tették lehetővé. Ez volt a három részre szakadás kora, amikor a magyarság egy része a török despotizmust választotta. Török-barát politikát folytatott Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és később a XVII. század végén Thököly Imre is. Az előbbi két vezető mint erdélyi fejedelem, utóbbi pedig mint a felvidéki kuruc fejedelemség megalapítója. Ezekben az időkben nem a keresztény Európát, hanem az iszlám keletet szolgálta a magyarság egy része.

torok_idok.jpg

Aztán jöttek a modern idők, a XX. század és hazánk népe időről időre a "két pogány" valamelyikét választotta: hol a nácizmus hol a kommunizmust. Volt hogy kényszerből, volt hogy önként de ezek az ideológiák határozták meg történelmünket a XX. század első felében. Sajnos nem az európai demokrácia útján jártunk 1919-ben a tanácsköztársaság véres napjaiban, aztán a fehér-terror idején (1919-1921) és a Horthy-korszak nyugat-ellenes évtizedeiben sem, főleg azt követően, hogy az európai demokráciát ellenségének tekintő Adolf Hitler oldalára álltunk Gömbös Gyula vezetésével már 1933-ban (és utána is végig a II. világháború alatt).

Később, a háború után jöttek a kommunista évek és mi a Szovjetunió érdekszférájába kerültünk közel fél évszázadra (1945-től 1990-ig). Ekkor ismét Európa és a nyugati demokráciák lettek az ellenségeink. A szovjeteket szolgáltuk és benne az orosz nagyhatalmi törekvéseket. Jött szerencsére a rendszerváltás, majd 2003 április 12-én a népszavazáson megjelentek 83%-a az Európai Unióhoz való csatlakozásra szavazott. Beléptünk a nyugati szövetségekbe (NATO, EU), de megindult egy belpolitikai folyamat is, mely az ázsiai régióhoz való kapcsolódást kezdte erősíteni.

kelet_nyugat.jpg

Most új korszak kezdetére értünk, a világ megint két pólusra szakadt: egyiken a keleti diktatúrák állnak (Kína, Oroszország, Észak-Korea, Irán ... stb) a másik a nyugati demokráciák sorakoznak (Észak-Amerika és Nyugat-Európa). Minden országnak döntenie kell hamarosan: megerősíti tagságát abban a szövetségben, ahol éppen van vagy kilép onnan és a másik táborhoz áll. Történelmünk során eddig többnyire rosszul döntöttünk, ennek eredménye látszódik aprócskára zsugorodott országunkon is, mely hajdan (pl a Hunyadiak idején) Európa egyik legjelentősebbje volt.

Vajon most hogyan fogunk dönteni? Hová fogunk állni? Fontos és aktuális kérdés ez augusztus 20-án, európaiságunk ünnepén.

koznaplo_ujalso.jpg

A spártai hősök története

Az eredeti történetet 300 címen, Frank Miller képregénye tartalmazza. Ennek 2007-es filmes adaptációja aratott sikereket a világ mozijaiban a Krisztus előtt 480-ban zajló thermopülai csata eseményeinek sajátos feldolgozásával. A műfaj: történelmi fantasy. A filmet Zack Snyder rendezte, mégpedig többnyire stúdiókban, speciális alkalmazásával. Az eseményeket egy túlélő spártai, bizonyos Diliosz (David Wenham) meséli el a nézők számára.

300.jpg

A történelem tankönyvekből mindenki előtt jól ismert sztori Leónidasz spártai király (Gerard Butler) és 300 bátor spártai katonájának egyik hadjárata körül forog. A vitéz sereg tagjai a legvégsőkig harcolnak Xerxész (Rodrigo Santoro), a perzsa uralkodó hatalmas armadája ellen, miközben Spártában Gorgó királyné (Lena Headey) próbálja férje népszerűségét és támogatottságát egyengetni.

A film történelem-hűségéről a későbbiekben bőven lesz még szó, ám ami a film dramaturgiai értékelését illeti: ejtenénk erről is pár szót. A végeredmény erősen megőrizte képregény és mese jellegét. A képkockák különleges fényhatással való megjelenítése sokaknak tetszik, másokat kimondottan idegesít, de célja nyilvánvalóan az ősi idők hangulatának megidézése. A szereplők is mesébe illő szónoklatokban fejezik ki magukat, a természetesség láthatóan nem volt a rendező legfőbb céljai között. A 300 érezhetően egy elvarázsolni akaró, képregény-film, felnőttek számára talán kicsit túl "tömény" kivitelben.

A film történethűségéről érdemes Németh György, ELTE tanszékvezető egyetemi tanár, az MTA doktora, elismert ókorász véleményét megismernünk a Filmszemle 2004/05 -ös számából:

" ... A 300 megtekintése mi másra késztetne egy ókortörténészt, minthogy megvizsgálja, ki miért készít mozit pont az antikvitásról. Az indíték sokféle lehet, de a háttérben mégis valamilyen aktuális problémára keresik – igencsak eltérő színvonalon - a választ. A 300 éppen ezért különbözik elődeitől. Nem a történelmet filmesíti meg, hanem egy képregényt. Ami persze következményekkel jár.

Vannak történetek, amelyeket újra meg újra el kell mondani. Elmondani azért, hogy minden generáció megismerkedjék velük, de azért is, hogy minden generáció elmesélhesse, ábrázolhassa őket a saját eszközeivel. Az el nem mondott történetek feledésbe mennek, velük együtt hőseik is, és az a tanulság is, hogy egykor lehetett másképp is élni, mint ma, kényelmes, civilizált, de kevés nagy történetet teremtő korunkban. Ha egy filmrendező ókori történethez nyúl, annak többek között ez lehet az oka.

A Miller-féle 300-zal pedig egy ókortörténész számára az a gond, hogy a szerzőnek fontosabb a saját, Hérodotosszal nagyon nem kompatibilis víziója, mint a thermopülai csata okai, lefolyása és a mögötte álló társadalom és kultúra történeti hitelessége. Miller Sin City szellemiségét vetíti vissza görög-perzsa háborúk idejébe, és olyan szuggesztíven, hogy a felkészületlen olvasó nem is érzékeli az anakronizmust.

Amúgy ókori témához sokféleképpen lehet nyúlni. Cocteau Orfeuszában motoros gorillák kísérik a halált, és a főhős nem szerelméért, hanem a (nőnemű) halálért vállalja az alvilági utazást. Az író bátran és autonóm módon nyúlt a mitológiához. Ezzel a görögök példáját követte. Euripidész például a Helené című drámában nem kevesebbet állít, mint hogy Helené nem is járt Trójában. Agamemnónék tévedésből, egy ködképért (mai nyelven klónért) vívták meg az egész háborút. Sejthető, hogy a szerzőnek mi lehetett a véleménye saját korának esztelen vérontásáról, a peloponnészoszi háborúról. A Trója filmváltozatának olykor bumfordi dramaturgiai „újításait” ezért viseltem türelemmel. A Nagy Sándor ehhez képest még hűséges történelmi tablónak tekinthető. A homoerotikus szálnak a sajtóban botrányként tálalt kiemelése csak azt bizonyítja, hogy a történeteket bizony nem mesélik el elég gyakran, és az újságírók ritkán olvasnak Plutarkhoszt.

Azt hiszem, Zack Snyder filmjét igen előkelő környezetbe helyeztem. Ezzel persze még véletlenül sem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a 300 összemérhető Fellini, Cocteau vagy akár Terry Jones munkáival. Csak azt, hogy az ókorról filmet csinálni nem elavult dolog, nem kevés akadémikus beavatott köldöknézése vagy feltétlenül kereskedelmi célú gagyi. Ami miatt a 300 rossz érzéssel tölt el, az az, hogy tényleg az, aminek látszik: mozgóképesített képregény. Ez nem csupán az egyes beállításokból (például a halott spártai király képe tökéletesen azonos Frank Miller megfelelő lapjával) és a film szín- és formavilágából látszik. Ilyen műanyag Hellasz létrehozatala óriási mesterségbeli tudásról árulkodik. A baj az, hogy a figurákat is képregényből vágták ki ollóval. Egydimenziósak. Hogy mást ne mondjak, az sem derül ki, miért mészároltatja le magát egy egész hadsereg. A film bemutatójához mellékelt szóróanyag szerint időt akarnak nyerni, amíg a görögök sereget gyűjtenek. A történelemkönyvekből ilyesmire emlékezhetünk (amúgy nem feltétlenül helyesen), de a filmből ez nem derül ki. Sőt, éppen ellenkezőleg. A háromszázak halála előtt a spártaiak egyáltalán nem akarnak segítséget küldeni, hanem parancsmegtagadásukért büntetés várna rájuk, ha hazatérnének. A film elején a király azt mondja (az érthetetlen módon zombiként ábrázolt) ephoroszoknak, hogy 300 fős seregével meg tudja állítani a thermopülai szorosban a perzsákat. Vagyis nem meghalni ment oda. Akkor viszont miért halt meg? Mit értett azon, hogy győzni fog? A film utolsó mondata ezt ugyan elmagyarázza az összezavarodott nézőnek, de mit tegyünk, ha a hősök jelleméből semmi ilyesmire nem következtethetünk, mivel nekik olyan nincs.

A 300 legnagyobb része egy filmre komponált vérfürdő. A spártaiak fegyverzete hiteles, a phalanx mozgása nem. A perzsák oldalán viszont rákollójú szörnyek és más fantasy-figurák tűnnek fel. Ezen a ponton jöttem rá, hogy itt voltaképpen A Gyűrűk Uragörög adaptációját látjuk (a jósjelenetben egy tusfürdőreklámba illő klippel). A film azoknak készült, akik számára Xerxész vagy Sauron ugyanolyan fantasy-hős, mivel történelmi ismereteik nem terjednek ki a perzsa birodalomig. Ez magyarázza, miért válik az áruló Ephialtészból Snydernél (és Millernél) Gollamra emlékeztető szörnyalak.

Egyik volt hallgatóm a bostoni egyetemen tanít. Mesélte, hogy az ókortörténet-előadások kezdetén hallgatóival együtt megnézte aGladiátort. Az amerikai egyetemistáknak ugyanis elképzelésük sincs a római birodalomról, mivel ennél fontosabb dolgokat sem említettek meg számukra a gimnáziumban. És a Gladiátor – tévedéseivel együtt – alkalmas arra, hogy kiindulópontul szolgáljon egy egyetemi előadáson. Aztán persze kezdődik a valódi oktatás. Snyder filmjét, gyanítom, még ez a kolléganő sem fogja ajánlani diákjainak.

A 300 történelmi tévedéseit nem részletezném hosszasan, mivel ez valójában nem történelmi film, és a céljai közt nem szerepelt, hogy annak látsszék, de az ókortörténész azért mozinézőként is kikívánkozik belőlem: a koraszülött gyerekeket sohasem dobálták le semmiféle szikláról. Plutarkhosz, akit rendszeresen félrefordítanak, csak annyit mond, hogy kiteszik őket a Taügetosz-hegység „Kitevés helye” nevű völgyébe. Ott bárki magához veheti és felnevelheti őket. Ephialtész nem volt spártai, és különösen nem torzszülött. Thesszaliából származott, éppen ezért ismerte jól a Thermopülai szorost elkerülő ösvényt. A háborút túlélte, és mivel a görögök vérdíjat tűztek ki a fejére, emigrációban halt meg. Az ephoroszokat évente választották Spártában, és nem alkottak valamiféle szektát. Feladatuk a királyok ellenőrzése volt. Spártában nem létezett olyan tanács, mint a filmben. A vének 28 tagú testületét a két király egészítette ki harminc főre, de olyan athéni típusú viták, mint ebben a moziban, nem fordulhattak elő. Asszony pedig még véletlenül sem mondhatta el a véleményét idegen követek fogadásakor vagy a vének tanácsában. A perzsák, így Xerxész ábrázolását hagyjuk, ahhoz nem kell ókortörténésznek lenni, hogy érezzük, itt valami nem stimmel. A harci orrszarvú azért még így is sok volt. Arra már inkább a magyar változat valamennyi munkatársának és a sajtó jeles képviselőinek figyelmét hívnám fel, hogy a főszereplő neve Leónidasz, hosszú ó-val, ami a görög ómegának felel meg. Egy görög ugyanis csak ebből tudhatta meg, hogy az öngyilkos hajlamú királyt az oroszlánról (görögül león) nevezték el szülei."

koznaplo_ujalso.jpg

Filmvilág: Hang nélkül

A John Krasinski - Emily Blunt házaspár által idén tavasszal elkészített és Magyarországon májusban bemutatott "Hang nélkül" (A Quiet Place) az év egyik nagy meglepetés-fimje lett. A készítők sem elég filmes tapasztalattal, sem rendezői múlttal nem rendelkeztek. Az övék volt viszont Bryan Woods és Scott Beck sztorija, mely nagyon jó "alapanyagnak" bizonyult egy ütős horror elkészítéséhez. És bejött nekik: a Hang nélkül tarolt mind a nagyközönségnél, mind a kritikusoknál. Persze nem lett az évszázad filmje, de elég tisztes eredményeket ért el (az IMDb -n 7,9 pontot, bevételek terén 220 millió dollárt hozott).

hang_nelkul.jpg

Kérdés azonban, hogy valóban horrorfilm lett e a végeredmény? Nos, nem biztos. A Földet megtámadó villámgyors, vérengző lények - melyek vakok, ellenben hangra támadni tudnak - kétségtelenül horrorisztikusak, ám a cselekmény középpontjában nem ők, hanem egy család áll, akiknek mindennapjait és konfliktusait szemlélhetjük végig a játékidő alatt. A történet azért olyan jó, mert sokrétű és elgondolkodtató. Milyen konfliktusokat szül a félelem? Hogyan élhet túl egy katasztrófát egy család? Lehet e csöndben élni, nap nap után? Mire képes egy apa a gyermekeiért? Kérdések, melyek nem éppen horrorfilmekben szoktak felmerülni? 

A Hang nélkül egy végtelenül izgalmas, feszültséggel teli, nagyon jól megrendezett dráma, rengeteg horrorisztikus jelenettel és akcióval. A néző valósággal úgy érzi, hogy ő maga is ott van a családdal, osztozik sorsukban, félelmeikben, rettegésükben és együtt menekül velük a szörnyek elől. Krasinski minden elismerést megérdemel a rendezésért, ahogyan Emily Blunt is a játékáért, melyben legalább ezer arcát tudta megmutatni. Láthatjuk szerető feleségként, rettegő anyaként és harcos amazonként is, aki ezer veszély közepette is megszüli gyermekét, majd szembeszáll az idegenekkel. 

A hang nélkül az idei év egyik legerősebb alkotása. Ajánlható horror-kedvelőknek, dráma szeretőknek, adrenalin-függő filmrajongóknak és akciómániásoknak is csak úgy, mint a mélyebb tartalmak és érzelmek megélőinek, hiszen a Quiet Place nekik is tartogat meglepetéseket. A Köznapló értékelése a filmre vonatkozóan: 5 csillagból 3,5 csillag.

koznaplo_ujalso.jpg 

süti beállítások módosítása